A játékosságtól a tudatosságig – Táplálkozás gyermekkorban 3-12 év között
Sok szülő szembesül azzal a problémával, hogy amikor gyermeke közösségbe – bölcsődébe, óvodába, iskolába – kerül, tanácstalannak érzi magát csemetéje táplálkozását illetően. Hiszen eddig otthon a gyermek ízlését szem előtt tartva a szülőtől függött, hogy mi került a tányérba, ettől a naptól kezdve pedig az intézményi keretek között már a közétkeztetésé a döntő szerep. A saját korosztály és egyéb külső tényezők (divat, reklámok) befolyása erős, és a társak példájával szemben sokszor úgy tűnhet, hogy a serdülőkor felé haladva már egyre kevésbé van eredménye a szülői ráhatásnak, példának. Vegyük sorra, hogy a gyermekek fejlődésével párhuzamosan mit lehet tenni azért, hogy mindezek mellett megfelelő irányba terelgessük a táplálkozást.
„Süti, süti pogácsát…”
Az óvodás korosztálynál az ismeretátadás fontos eleme a játékosság. Az étkezéshez, élelmiszerekhez kapcsolódó rigmusokkal, versikékkel, dalokkal, mesékkel kísért tevékenységek a kicsik számára élménnyé teszik az ételkészítést, annak előkészületeit, és utómunkálatait.
Minél többféle nyersanyagot és ételt ismer a gyermek, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a későbbiekben is elfogadja majd azokat. Törekedjünk a változatosságra! Igyekezzünk az apróság minél többféle érzékszervét (látás, szaglás, tapintás, hallás) is bevonni a megismerés folyamatába. Az adott évszakra jellemző gyümölcsök, zöldségek közös beszerzésekor – pl. piaci látogatás alkalmával – lehetőség nyílik a termények összehasonlítására, a különböző tulajdonságok megtapasztalására (pl. kicsi-nagy, érett-éretlen, kemény-puha, stb.). A vásárolt alapanyagok felhasználásában is részt vehetnek az apróságok – pl. összetéphetik a fejes saláta levelét, figurákat formázhatnak tésztából, összekeverhetik a saláta összetevőket, stb. – de a díszítésbe, tálalásba, terítésbe is bevonhatjuk őket. A kellemes légkörben, együtt elkészített és elfogyasztott étel az étkezéshez való jó viszony alapja. A segítségért járó dicsérő szavak csak megerősítik a sikerélményt, és ismétlésre, egyre nagyobb önállóságra ösztönzik a csöppséget.
A reggeli már ebben a korban is a napnak elmaradhatatlanul fontos étkezése. Lényeges, hogy a szülő mindig szánjon erre időt, teremtse meg a lehetőséget, körülményt.
Az óvodát étkeztető cég, az óvoda és a családok kapcsolata, együttműködése fontos tényezője az óvodás gyermekek táplálkozásának. A szülők tájékoztatására célszerű kifüggeszteni az óvoda heti étrendjét a faliújságra, hogy elkerülhetők legyenek az otthoni és az intézményi menü között az átfedések.
Szerencsére van hazánkban olyan közétkeztető cég,mely küldetésének tekinti, hogy a mai világunkban kiemelt jelentőséget kapjon az egészséges életmód. Meggyőződésük, hogy minél fiatalabb korban el kell kezdeni azt a nevelő munkát, amely a felnövekvő generáció számára már kézenfekvővé teszi azt, hogy tudatosan egészségesen étkezzen. Az óvodás korú gyermekek részére egy olyan oktató-nevelő társasjátékot fejlesztett ki „Vitamin Katonák” néven, amellyel elő szeretnék segíteni, hogy a kisgyermekek is minél közelebb kerülhessenek az egészséges táplálkozáshoz. A társasjáték ezen belül is a vitaminok megismerését, élettani hatásait, azok népszerűsítését helyezi előtérbe. Ezt a társasjátékot főleg azokban az óvodákban találjátok meg, melyeknek pedagógiai programjak kifejezetten célul tűzte ki az egészséges életmódra nevelést. Jó lenne ha egyszer lenne ilyen játék a családoknak is.
Ha a szülők és a pedagógusok között nincs megfelelő kommunikáció, sajnos előfordul, hogy kellő odafigyelés hiányában, az óvodások zsebéből előkerülő és szétosztott édességek kedvezőtlen irányba befolyásolják több gyermek étkezését (mindemellett fogainak egészségét) is. Találhatunk azonban szép számmal jó példákat is a közös gondolkodásra, összefogásra. Ahol az óvodai étkezések keretében pl. nem jut naponta elég friss gyümölcs a gyerekek asztalára, az óvónők a szülőkkel együtt megszervezhetik, hogy naponta más család gondoskodjék a csoport gyümölcsellátásáról. A gyermekek számára így természetessé válik, hogy ezek a nyersanyagok részét képezik a napi táplálkozásnak. Egy idő után a rendszerességből szokás, a szokásból igény lesz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: